11 civil szervezet kezdeményezésére Magyarország Kormánya 2021–t az Önkéntesség Magyarországi Évének nyilvánította. A kezdeményezéshez már sokan csatlakoztak, Téged is várunk! A csatlakozók között akadnak civil szervezetek, önkormányzatok és vállalkozások is. Ugyanis ennek az évnek bárki az alkotója lehet, így az is, aki akár csak egy órányi önkéntes tevékenységet szeretne végezni, és az is, aki a szervezetével az egész év során különböző önkéntes akciókat valósítana meg, vagy megmozdítaná az egész települését vagy az országot. A lehetőségek tehát nyitva állnak mindenki számára 2021-ben az Önkéntesség Magyarországi Évében.


Várjuk minden olyan kisebb nagyobb civil szervezet jelentkezését, amely az év folyamán folyamatosan vagy csak egy-egy alkalommal, önkéntesekkel valósítanának meg programokat, tevékenységeket. Legyen ez akár egy képzés, tapasztalatcsere, érzékenyítés, előadás, bármilyen akció, esemény.

Az év során 4 kiemelt tematikus program lesz, ezekhez is lehet kapcsolódni egy-egy eseménnyel. A tematikus hetek célja egy-egy téma kapcsán felhívni a figyelmet a területen tevékenykedő szervezetek munkájára, valamint azon önkéntes lehetőségekre, melyekkel kapcsolódni lehet hozzájuk, és segíteni őket.

A 4 kiemelt program, az Önkéntesség Hetei:

  • április 19-25.: környezetvédelem és fenntarthatóság hete
  • június 7-15.: szociális ellátás, a szociális szféra hete
  • augusztus 23-29.: gyermek-család-ifjúság hete
  • október 1-10.: kapcsolódva az idősek világnapjához az idősügy hete

Bővebb információ és jelentkezési lehetőség: https://ome2021.hu/#csatlakozz