2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve. Az eseménysorozat nem titkolt célja, hogy elismerje azoknak az embernek a munkáját, akik önkéntesként dolgoznak. Tudásukat és idejüket nem sajnálva segítenek, jobbá tegyék környezetüket. Ezért indítottuk el a Hét Önkéntese sorozatot.
Minden héten bemutatunk egy olyan embert, aki példát mutat lelkesedésével, elkötelezettségével, aki az önkéntesek népes táborából is kiemelkedik tevékenységével. Úgy véljük a személyes példák mentén lehet legjobban bemutatni milyen sokoldalú és fontos tevékenység az önkéntesség, mennyire erős kötőerő a társadalomban és mennyire nagy segítség azoknak, akiknek érdekében a munka folyik.
Arra biztatunk hát mindenkit, hogy ha ismer olyan személyt, akit méltónak talál arra, hogy bekerüljön a Hét Önkéntesei közé, akkor ne habozzon, jelölje a címre!
A jelölés módja
A jelölt nevét és elérhetőségét valamint tevékenységének pár mondatos bemutatását várjuk a kommunika[email protected] címre.
A megadott elérhetőségen munkatársunk felkeresi a jelöltet és egy rövid bemutatkozást valamint portrét kér tőle. A beérkezett jelölésekről döntünk, majd értesítjük a jelölőt és természetesen a jelöltet is az eredményről.
A Hét Önkénteséről szóló bemutató cikk felkerül a honlapra. A cikket megosztjuk Facebook oldalunkon.
Várjuk a jelöléseket!