Ezen a héten egy veszprémi fiatalt szeretnénk bemutatni, aki többek között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban önkéntesként tevékenykedik.
Dégi Melánia az önkéntes munkával először a középiskolás évei alatt találkozott, de akkor még nem vonzotta annyira, csak egy kötelezően elvégzendő dologként tekintett rá. Később az egyetemi évei alatt került közelebb egy, az önkénteséghez hasonló kezdeményezéshez, a CoolLaunch nevezetű ötletműhelyhez. Ez a Pannon Egyetemen működő ifjúsági szervezet a kulturális és társadalmi ügyek területén támogatja a fiatalokat ötleteik megvalósításában. Meli már az alapító gyűlésen is részt vett 2020 márciusában és azóta is aktív tagként tevékenykedik. Ezen szervezeten belül segített például a járvány ideje alatt textilmaszkok készítésében, ezzel támogatva a frontvonalban dolgozókat, hogy biztonságosan végezhessék a munkájukat.
A CoolLaunchon keresztül hallott róla, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címet 2023-ra elnyert Veszprém-Balaton 2023 EKF-programhoz önkénteseket keresnek. A Ragyogók önkéntes csapatához Meli az elsők között jelentkezett 2020 nyarán. A járványhelyzet miatt sok program elmaradt, de szerencsére még így is részt tudott venni kettő nagyobb eseményen, a Filmpikniken és az Utcazene Fesztiválon. Ezeken az eseményeken a résztvevők körében végzett kérdőívezéssel segítette a VEB 2023 munkáját a fenntartható fesztiválok témájában.
„A kérdőívek felvétele során nagyon sokféle személyiségű emberrel beszélgethettem és megtanultam a legfontosabb dolgot, amit az élet más területén is alkalmazni tudok: hogy ne ítéljünk első látásra. Hiszen olyan vállalkozó szelleműek is segítséget nyújtottak a kitöltésben, akikről nem is gondoltam volna” emlékezett vissza Meli, aki azóta önkéntesként és gyakornokként is erősíti a szervező csapatot.
S hogy miért szeret a Ragyogók csapatához tartozni? „Nehéz ezt egyetlen mondatban összefoglalni úgy, hogy az olvasó is átérezze. Azt a rengetek jókedvet, szeretet, élményt, lelkesedést, amit maguktól az önkéntesektől és a VEB 2023 csapatától kapok, átélni kell. Ha velük együtt végezhetek önkéntes tevékenységet, akkor mindig feltöltődök jókedvvel, és újult erővel tudok a hétköznapokba visszatérni” – mesélte Meli.
Azoknak pedig, akik még nem önkénteskedtek, Meli ezt üzeni: „az önkéntesség nemcsak jó, hanem hasznos is, mert azon felül, hogy segítünk, sokat tanulhatunk magunkról, másokról és a világról. Arra bátorítanék mindenkit, hogy legyenek nyitottak és csatlakozzanak egy önkéntes szervezethez!”