A Máltai Szeretezszolgálat nyíregyházi munkatársa lett a Hét Önkéntese. Szabó Lajosné már több mint húsz éve dolgozik a város rászorultjaiért. Így mesél sorsáról és önkéntes munkájáról.

Szabó Lajosné vagyok, 1939-ben születtem, Sárospatakon. Iskolai tanulmányaimat itt végeztem, végzetségem: Közgazdasági Technikum. Családot alapítottam, férjemmel két fú és egy lány gyermeket neveltünk fel nagy szeretetben, egyetemet, főiskolát végeztek, tehát felnőttek.

Életem során, sokat voltam nagy közösségekben, az emberek szeretete megmaradt bennem, amelyet a szüleimtől kaptam. Mindig is segítettem másokon, amiben tudtam, de idestova 26 évvel ezelőtt, tudomást szereztem arról, hogy Nyíregyházán Máltai Szeretetszolgálat alakul, gondolataimban volt, hogy én is segíthetnék (már szervezett formában) az elesett, rászoruló, szegény embereken. Igy jelentkeztem és nagy szeretettel szolgálom közösségünket. Részt veszek minden feladat elvégzésében, mely vezetőnk Tóth Andrásné irányításával történik.

„ Adni öröm” élelmiszer gyűjtésben, adományok gyűjtésében, kiosztásában maradéktalanul részt vállalok. Krízisirodánkban fogadjuk, nyilvántartjuk a hozzánk fordulókat. Feladataim közzé tartozik az adományok és rászorulók nyilvántartása. Végzetségemből adódóan, pénztári feladatokat és ezzel járó könyvelési, elszámolásokat, jelentéseket készítek, mely bizalmi munkát jelent. Vezető helyettesi beosztást is kaptam, igy sokrétű feladatot látok el.

56 éves voltam, amikor általam szeretetteljes örömöt és hűséges szolgálatot elkezdtem, az évek elteltével 82 éves lettem. Ma már a varrodában dolgozok, megtanultam a kiszabott ruhák eldolgozását és párna készítését, igy az olyan adományok, amiket nem tudunk kiosztani (szoknyákat) párnák készülnek belőle, a hajléktalanjaink is szívesen fogadják.

Munkám elismeréséért, „oklevéllel „tüntetett ki Kozma Imre, a szeretetszolgálat vezetője. Szívdobogva vettem át, jól esett az ölelés, a szolgálati jutalom. Csoportunkban összetartás, szeretet, feladat megoldókészség és szorgalmas munka folyik. A rászoruló embereket szolgáljuk.