Béla-Csovcsics Andrea és Kéri Anita, a Szegedi Tudományegyetem Üzleti Tudományok Intézetének tanársegéd kollégái a 2017-ben publikált Különbségek és hasonlóságok a magyar és külföldi felsőoktatásban tanuló hallgatók önkéntes tevékenysége és motivációja között című tanulmányukban többek között arra keresték a választ, hogy mi motiválja a felsőoktatásban tanulókat az önkéntes tevékenységekben való részvételre. A kutatást magyar és külföldi hallgatók bevonásával, fókuszcsoportos interjúkban végezték.

Az egyik legjelentősebb különbség a magyar és a külföldi önkéntességgel kapcsolatban az, hogy míg több külföldi országban tudatos és széleskörben elterjedt az önkéntes tevékenység, addig Magyarországon ez még meglehetősen gyerekcipőben jár. Több kutatás is bizonyította már, hogy azok a fiatalok, akiknek családtagjaik (elsősorban szüleik) részt vettek önkéntes tevékenységben, maguk is nagyobb hajlandóságot és kedvet mutatnak az ilyen típusú munkavégzésre.

Szintén nagyobb valószínűséggel vesznek részt önkéntes feladatokban azok a főiskolai hallgatók, akik korábban már megtapasztalták az önkéntes feladatvégzést. Feltételezhető, hogy ez a tény is szerepet játszott abban, hogy a 2012/2013-as tanévtől Magyarországon is bevezetésre került a kötelező közösségi szolgálat teljesítése, ami azt jelenti, hogy a középiskolákban az érettségi vizsga részvételének a feltétele a közösségi munkavégzés.

 

A kutatásban résztvevők között 27 magyar hallgató volt, akik közül 18 fő vett már részt korábban önkéntes tevékenységben, míg a résztvevő 25 külföldi főiskolás közül 20 főnek volt már tapasztalata a témában. Ez az arány hasonlóan alakul, mint a korábbi, nagyobb résztvevőszámot vizsgáló kutatások eredményei. Magyarországon az önkéntes tevékenységet végzők száma elmaradt a nemzetközi számokhoz képest, azonban bizakodásra ad okot, hogy ez az érték folyamatosan növekszik a fiatal korosztály vonatkozásában is.

 

A tapasztalattal rendelkező hallgatók elsősorban formális önkéntes tevékenységekben vettek részt, tehát különböző szervezetekkel együttműködve tevékenykedtek, míg az informális lehetőségekről negatívan nyilatkoztak. A külföldi diákok közül többen vállaltak magyarországi tartózkodásuk alatt is önkéntes feladatokat, ám arról számoltak be, hogy több akadályba is ütköztek, mivel nem csak a nyelvi korlátok okoztak problémát, hanem az is, hogy jóval kevesebb lehetőség közül tudtak választani, mint hazájukban. A magyar hallgatók közül egyetlen résztvevő volt, aki külföldi tanulmányai idején önkéntes tevékenységet folytatott.

A kutatásban résztvevő hallgatók arra a kérdésre, hogy esetükben milyen akadályozó tényezői vannak az önkéntességnek az időhiányt, a kevés lehetőséget sorolták fel, valamint a szervezetek és az egyetemek részéről kevésnek találták a tájékoztatást és a bíztatást az önkéntes tevékenységekben való részvételre. Ez kiegészítendő azzal az információval, hogy a tanulmány elkészülte óta több egyetemen (BGE, ELTE, Szegedi Tudományegyetem) is elérhetők önkéntesség témakörében szervezett kurzusok.

 

Motivációs szempontból három csoportot említ a tanulmány. Az altruista motivációt, amikor a résztvevőket a segítség öröme ösztönzi. Az egoista motivációt, amikor a saját érdekeik miatt vállalnak önkéntes feladatokat, valamint ezek ötvözetét. Legtöbben tapasztalatszerzés, önkifejezés, kapcsolatépítés, képességfejlesztés, morális kötelességérzet vagy a kihívás miatt vállalnak önkéntes feladatokat. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy a résztvevők motivációja változik, hiszen többen arról számoltak be, hogy az önkéntesség közben alakultak ki olyan motivációs tényezők, melyek előtte nem voltak fontosak számukra. Ilyen például a csapatban dolgozás vagy a kommunikációs készségek fejlesztése.

 

Összességében az látható, hogy bár a nemzetközi számokhoz képest kevesebben, de a magyar fiatalok is egyre szélesebb körben vesznek részt önkéntes tevékenységekben és a főiskolákon is egyre több a lehetőség arra, hogy a hallgatók tájékozódjanak a témában és kipróbálják magukat önkéntesként.

 

Te elég információval rendelkezel az önkéntes lehetőségekről? Milyen területen vállalnál szívesen önkéntes feladatokat?

A szerző: Ludányi Fanni

Forrás: Béla-Csovcsics Andrea, Kéri Anita (2017): Különbségek és hasonlóságok a magyar és külföldi felsőoktatásban tanuló hallgatók önkéntes tevékenysége és motivációja között

https://emok.hu/tanulmany-kereso/d580:kulonbsegek-es-hasonlosagok-a-magyar-es-kulfoldi-felsooktatasban-tanulo-hallgatok-onkentes-tevekenysege-es-motivacioja-kozott