Anett úgy gondolja, az önkéntesség arról szól, hogy segítsünk és támogatást nyújtsunk. Nagyon sok önkéntes programon részt vett már, és még termérdek lehetőség áll előtte és mindenki más előtt is. Az első önkéntes programja egy állatmenhelyen történt, de festett már arcot is, olvasott fel időseknek és
szedett szemetet fesztiválon.
Na de hogyan is indult az ő története…
Egy akkori jóbarátom, akivel még ma is tartom a kapcsolatot, mesélt egy helyről, ahol mindenki nagyon barátságos és segítőkész. Nem is kellett több, beszippantotta a hely varázsa. Így került Anett kapcsolatba az önkéntesség fogalmával, gondolatával.
Amire az egyik legbüszkébb, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Gyermek és Ifjúsági Önkormányzatnak (SZSZBGYIÖK) a 2020/2021-es tanévben az elnöke lett. A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesületnek, ami az SZSZBGYIÖK-nek a háttere immáron 4. éve a tagja, előszeretettel tölt el időt a nyíregyházi irodában. Anett azonnal beleszeretett a programszervezésbe és az önkénteskedésbe, ezért is
lett vezetőségi tag, ez a harmadik és egyben utolsó leköszönő éve. Az SZSZBGYIÖK-kel szervezett meg már szabadulószobát, képzésekből álló hétvégét vagy akár egy filmklubot is.
Úgy véli, ha az ember úgy önkénteskedik, hogy sok ismerőssel/baráttal van körülvéve, akkor gyorsabban és vidámabban telik el az idő. Számtalan programban volt résztvevő és szervező is, többek között a KDT (Kárpát-medencei Diákönkormányzatok Találkozója), ahol logisztikus, míg a MEDVE (Megyei Diákvezetők Fóruma) nevezetű programon moderátor szerepbe bújt. Részt vett több fakultatív programon is, amit a Köz-Pont szervezett.
Mindegyik csapatottal szeretett együtt dolgozni, hiszen mindenkivel könnyedén megtalálta a közös hangot. Anett nagyon nyitott és együttérző személy, de mindezek mellett szereti, ha minden a helyén van és úgy megy, ahogy annak mennie kell, de nem riad meg a kihívásoktól sem. Szeret a barataival együtt
gondolkodni és jobbnál jobb programokat kitalálni.
A már említett KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület kétszer is Anettnek ítélte a Csigadíjat, 2017-ben és 2019-ben is megkaphatta az Év Önkéntese Díjat.
Mint mindenkinek, az ő életében is voltak nehézségek, de sosem adta fel a reményt, mindig kitartott, ezért tart ott, ahol most tart. Jelenleg van egy szakmája és az érettségire készül.