Seres Péterné Magdi 67 éves, kétunokás nagymama, aki a nyugdíj mellett vállal önkéntes tevékenységet heti két alkalommal a Máltai Szeretetszolgálatnál. Magdi néni a nyugdíj után hallott arról, hogy van lehetőség önkéntes tevékenységre a Máltai Szeretetszolgálatnál és jelentkezet is, hogy szeretne jönni, szeretné kipróbálni. 40 évig kereskedelembe dolgozott, ahol emberekkel foglalkozott és szerette volna a továbbiakban is ezt folytatni.

3 éve aktívan, hetente két alkalommal vesz részt önkéntes tevékenységbe, ahol az összegyűjtött adományokat, élelmiszert és ruhákat, válogatják és osztják szét. Emellett a karácsonyi élelmiszergyűjtésben is részt vett már, illetve tanszergyűjtésben az iskolás gyerekek számára.

Magdi néni nagyon várja már, hogy újra tudjon önkéntes tevékenységet végezni és másoknak segíthessen. Az önkéntes csoport is hiányzik neki, véleménye szerint már nagyon összeszoktak és szeretné hamar visszajönni, hogy együtt segíthessenek másokon, a rászorulókon.

Magdi néni az önkéntessége alatt, véleménye szerint tanult új dolgokat, megértette és átérezi a rászoruló emberek helyzetét, ami motiválja őt abban, hogy még többet segíthessen. Az önkéntességet Magdi néni mindenkinek ajánlja, minden korcsoportnak, hogy próbálja ki mert, szerinte, ha egyszer valaki belekostól vágyni fog rá, hogy újra jöjjön, mint ő is.