Egész családját bevonta az önkéntes munkába Dóra, aki ezen a héten a Hét Önkéntese címet elnyerte. Sport, szociális érzékenység és jókedv - ezek segítenek a legtöbbet ebben a munkában a jó csapat mellett a HRSE tagjának.

Dr. Nagyné Dr. Demeter Dóra vagyok, Debrecenben élek a családommal, férjemmel és a fiammal. Immár három éve vagyok a Hajdú Rendészeti Sportegyesület aktív tagja és önkéntese.


A munkám több mint egy évtizede közvetlenül vagy közvetve az oktatáshoz kötődik, ahol a tudásátadás mellett a legfontosabb a hátrányos helyzet leküzdése, az egyenlő esélyek megteremtése és az ehhez szükséges szociális érzékenység kialakítása a közösségben.
A „jó példa ragadós”, ezért természetes számomra a karitatív tevékenységekben való részvétel, segítségnyújtás a rászorulóknak, közösségeknek. Amikor a sportegyesületünkön keresztül lehetőségem nyílt rendszeresen önkéntes munkát végezni, nagyon örültem. Külön öröm számomra, hogy ebben a munkában a férjem is támogat, amikor lehetősége van rá és az utóbbi időben a fiamat is sikerült már bevonni a jótékonysági tevékenységbe.

Az önkéntes munkában az önzetlen segítségnyújtás és a közösséghez tartozás élménye mellett a csapattársaim lelkesedése is nagyon sokat jelent számomra. Bármilyen önkéntes munkáról van szó az biztosan egy jó közösségi élmény is, ahol mindenki megtapasztalhatja, hogy az önként nyújtott segítség olyan megelégedettséget jelent, ami mindennapi életünket teszi teljesebbé.