Az Önkéntesség Magyarországi Éve 2021 tematikus hetekkel igyekszik az önkéntesség szempontjából kiemelkedő területekre fókuszálni a figyelmet. A legutóbbi az augusztus végén megrendezett, a gyermekekre, családokra és ifjúságra koncentráló hét volt. Ennek keretében innovatív képzési projekt is megvalósult, mely a service learninget volt hivatott bemutatni és népszerűsíteni.

Az Önkéntes Központ Alapítvány Erasmus+ nemzetközi EduVol projektje keretében lehetőség volt újra megtartani a service learning (tanulási szolgálat) témájú képzést ifjúságsegítőknek illetve fiatalokkal foglalkozó szakembereknek a gyermek-család-ifjúság tematikájú ÖMÉ Önkéntesség Hete keretében. A kétnapos online tréning során a szolgálati tanulás módszertanát ismerhették meg a résztvevők az alapelvektől kezdve a szükségletelemzésen keresztül a saját terv készítésével bezárólag.

A szolgálati tanulás élményként, pedagógiai koncepcióként, tanulási technikaként, filozófiai koncepcióként, társadalmi mozgalomként értelmezhető. Összességében egy olyan pedagógiai módszer, amely a közösségnek nyújtott szolgálatot a bevont fiataloknak kínált tanulási lehetőségekkel ötvözi, fő eleme a fiatalok bevonása az egész folyamatba.

A képzés elméleti részében a résztvevők a fogalmak elkülönítéstét és az egyes lépések elméleti hátterét ismerték meg, a gyakorlati részben pedig saját tapasztalatot szerezhettek az egyes feladatok alkalmazásában. A képzés végére a szakemberek képessé váltak azokat a tanult technikákat a fiatalokra adaptálni, illetve kialakítani, hogy egy service learning projekt kialakítása és megvalósítása során mely szereplőket érdemes bevonni és ki milyen felelősséget kaphat. A módszer alapvetően hozzásegíti a fiatalokat, hogy a helyi közösségükért végzett tevékenységen keresztül sajátítsanak el olyan tudást, amit egyébként tanórai keretek között kellene megtanulniuk.

Hamarosan elektronikusan elérhető lesz a projekt keretében nemzetközi együttműködésben készült szakmai anyag is: Szolgálati tanulás (service learning) az ifjúsági munkában – Kézikönyv fiatalokkal dolgozó szakemberek számára.