2021 az Önkéntesség Magyarországi Éve, ennek tiszteletére minden héten bemutatunk egy olyan személyt, aki önkéntes munkájával, példamutatásával kiérdemelte a Hét Önkéntese címet. Ezen a héten egy nagy szívvel és tenni akarással megáldott fiatal édesanya nyerte el a címet. Olvassátok el Piroska bemutatkozását!

Boda Piroska vagyok, 36 éves, 15 éve dolgozom egy amerikai központú, debreceni leányvállalatú multinacionális cégnél, mint rendezvényszervezési vezető, HR/PR területen. Jelenleg itthon vagyok a közel 4 hónapos kislányunkkal, Pannával. Erősségeim a pozitív szemlélet, a segítőkészség és az empátia. A munkában HR-esként nap, mint nap azon dolgoztam, hogy mind a vezetőknek, mind az alkalmazottaknak a legjobb tudásomnak megfelelően, a lehető legtöbbet segítsek.

 

Mindent a gyermekekért

A mindennapi munkám mellett számos céges külső és belső rendezvényt támogattam önkéntesként, majd az élet úgy hozta, hogy vezetőként vihettem tovább a csapatot és a feladatokat. Lelkes tagja voltam gyermekotthonok, kórházi részlegek, óvodák kisebb-nagyobb festési, felújítási munkálatainak, szerveztem pénzbeli és tárgyi adománygyűjtő eseményeket emellett negyedévente véradást. Néhány alkalommal elmentem olyan közösségbe, ahol hajléktalanoknak meleg ételt készítettünk, majd az ételosztásban is kivettem a részem. A legnagyobb élmény számomra az volt, amikor több alkalommal is részt vehettem önkéntesként néhány napos kiránduláson, hátrányos helyzetű gyerekkel. Ez a lehetőséget a ReFoMix Nonprofit Közhasznú Kft.-vel való közös együttműködésnek köszönhetem. A közvetítésemmel sikerült megvalósítani egy megállapodást a munkahelyem és a ReFoMix között, melynek eredményeként több alkalommal is anyagi támogatással segítette a gyermekek nyári kirándulását.

Önként, jó példával

Az önkéntesség az életemben tudatosan nagyjából 10 éve van jelen. A legcsodálatosabb dolog látni a boldogságot, a jókedvet, a hálát azok arcán akiket bármilyen formában tudok segíteni. Mindamellett, hogy számomra elengedhetetlen, hogy valamilyen formában (nem csak ünnepekkor) legyen jelen az életemben a segíteni akarás, a családomat is elkötelezetté tettem és akármilyen kezdeményezésem van, biztos vagyok benne, hogy ők is támogatni fognak. Hálás vagyok, mert az évek alatt nagyon sok jó embert ismertem meg és igaz barátságok is köttettek. Fontos számomra, hogy a jövőben a kislányunknak is megtanítsam ezt a szemléletet, hogy ő is megtapasztalhassa azt az érzést, hogy önzetlenül segíteni mennyire nagyszerű és szívet melengető dolog.