A pandémia hívta életre a Cédrusnet Kecskemét programját, a Halló, itt vagyok! nevet viselő kezdeményezést. A program a 60 év feletti kecskemétieket segítette a mindennapokban. A Beszélgető szolgálatatás önkéntesei a hónap önkéntese címet is elnyerték a városban. Mi pedig helytállásukat, a Hét Önkéntese díjjal ismerjük el. 

A járvány szükségessé tette a Gondoskodó Szolgálat kialakítását, mely a heti nagybevásárlásban, gyógyszerkiváltásában és csekkbefizetésben, levélfeladásban segíti a 60 évnél idősebb kecskeméti lakosokat. Így a pandémia alatt biztonságosan otthon maradhattak a legveszélyeztetettebbek. A segítő munka közben azonban kiderült, hogy a gyakorlatias támogatás mellett a mentális segítésre is komoly igény mutatkozik az idősek körében. 

A diszpécserekhez beérkező hívások nyomán kezdte meg működését 2020 decemberében a beszélgető szolgáltatás, mely oldja bezártságból adódó félelmeiket, feszültségüket és magányukat. Itt a vonal másik végén egy megértő és nem ítélkező, segítő hang áll a beszélgetésre, mmeghallgatásra vágyó telefonáló rendelkezésére.

A CédrusNet közösségéhez tartozó szenior önkéntesek fogadják a hívásokat a hét minden napján 15-18 óra között. Az önkéntesek azóta is emberfeletti munkát végeznek, szabadidejüket nem kímélve segítik az idős kecskeméti lakosokat. Közülük ketten, Simon Manka és Szladicsné Domoszlai Ilona a város által adományozott elismerés után, most a Hét Önkéntese címet is elnyerték példamutató munkájukkal.