Lukács Enikő és Földi Attila 2020-ban csatlakozott a szentendrei Skanzen önkéntes csapatához, de a múzeummal már jóval régebbi a kapcsolatuk. 2014-ben itt tartották esküvőjüket és 2018 óta a közösségi kert tagjai is. „Az önkéntesség gondolata régóta foglalkoztat minket, mert szeretjük hasznosnak érezni magunkat, miközben tulajdonképpen szórakozunk.” Ők együtt, közös munkájukkal érdemelték ki a Hét Önkéntese címet. 

2019-ben a Skanzen önkéntesei és a közösségi kert tagjai közös kiránduláson vettek részt, ahol megismerkedve az önkéntesekkel és élményeiket hallgatva fogalmazódott meg bennük a gondolat, hogy milyen jó lenne csatlakozni a közösséghez.

A házaspár a 40-es évei közepén jár, mindketten Budapesten, irodai munkát végeznek, Attila IT-s, Enikő pedig szerviz adminisztrátor. De mégis mi vonzotta őket a Skanzenbe? Enikő édesanyja és nagyszülei a Bodrogközből származnak, így már gyerekkorában magába szívta a népi kultúra, néprajz iránti szeretetet. Szabadidejüket szeretik aktívan tölteni, mindketten tagjai az óbudai Göncöl Néptáncegyüttes felnőtt kezdő-újrakezdő csoportjának. Skanzen bérletesként, ha tehették minden hónapban eltöltöttek 1-2 napot itt, ennek köszönhetően szinte úgy ismerik a helyszíneket, mint a tenyerüket.


Mi is volt az a szerencsés véletlen vagyis véletlenek sora, aminek köszönhetően a gondolatból valóság lett? A 2020 tavaszi pandémiás időszakban nem tudták, hogy lesz-e lehetőségük rendesen művelni a közösségi kert részüket, így felelősségteljesen, fájó szívvel lemondtak róla. A Múzeum újranyitását követően igyekeztek minél több időt itt tölteni, mikor egy júniusi hétvégén felajánlották segítségüket a befőzéssel foglalkozó hagyományőrnek, a szükséges gyümölcsök összeszedésére. Ezt követően, már a hivatalos úton vállaltak és vállalnak különböző feladatokat. „A Skanzen nagyszerű lehetőség arra, hogy amit megtanultam, azt átadhassam azoknak, akik érdeklődőként eljönnek a múzeumba. Mindig tartalmas, kellemes és többnyire csoportossá váló beszélgetések közben szórakozhatunk a látogatókkal együtt, ha egy napot a Skanzen önkénteseként tölthetünk.” Enikő és Attila már több önkéntes feladatot is kipróbált és mindegyikben maximálisan helytálltak, lelkesen jelentkeznek és próbálnak ki új dolgokat. Szívesen vállalnak kiállításőrzést és rendezvényeinken kézműves valamint játszós helyszíneken segítenek. Tavaly szeptemberben házassági évfordulójukat Skanzenben töltött önkéntes munkával koronázták meg, ahol saját sárközi viseletükben mutatták be az Őcsényi portát, ezzel is kiegészítve a kiállítási egységet, növelve a bemutatási élményt. Mindketten szívesen vállalnak fizikai és szellemi munkát egyaránt, Enikő részt vesz a Hangosblog tartalomfejlesztésében, a Skanzen szakmai blogján megjelenő ismeretterjesztő cikkek felolvasásával.


Enikő és Attila lelkes és megbízható tagjai a Skanzen önkéntes közösségének. Szívesen vetik bele magukat új feladatokba, örömmel mélyednek bele egy-egy témába, bármiben lehet rájuk számítani. Házaspárként a közös időtöltést, szórakozást kötötték össze hasznos, önkéntes munkavégzéssel.

 

Ismersz olyan önkéntest, akit szívesen látnál a Hét Önkéntese cím viselőjeként? Jelezd nekünk a kommunikacio@omei2021.hu e-mail címen!