Dolgozni lakóhelyünkért, szomszédainkért, szűkebb környezetünk jobbá tételéért, sok önkéntes számára motiváló. Ezen a héten egy különleges csapatot mutatunk be sorozatunkban. A Hét Önkéntese(i) a Legyünk Kocsér Jó Gazdái, lokálpatrióta közösség tagjai.
A csoport munkája példaértékű, számos díjat és elismerést kaptak már közösségépítő, segítő
tevékenységükért.
Fogadjátok szeretettel rövid bemutatkozásukat, ami megmutatja, hogy egy kis településen is sok a teendő és a program, ha aktív és kreatív csapat formálódik:
Csoportunk 7 éve alakult, jelenleg 4 önkéntessel működik. Szűkebb, falusi környezetünkben igyekszünk hangulatjavító, közösségépítő, értékteremtő munkát végezni.
Nagyon sok programba becsatlakozunk és önállóan is találunk ki olyanokat, melyek megmozgatják a falusiakat és segítik a közösségi kapcsolatok fejlesztését.
Munkásságunkról röviden:
Az Önkéntesség Magyarországi Éve program első tematikus hetének keretében április 23-án szemetet szedtünk Kocsér külterületén, a környezetvédelem és fenntarthatóság jegyében.
A járványhelyzet okozta nehézséget igyekszünk kreatív módon áthidalni, ezért idén először online versenyeket hirdettünk. Húsvéthoz közeledve kalácssütésre és tojásdíszítésre, míg Farsang idején fánk szépségversenyre hívtuk a Kocsériakat. Szerencsére mindkét felhívásunkra számos ügyeskezű alkotó jelentkezett!
A Betegek Világnapja alkalmából minden évben meglátogatunk egy betegséggel küzdő embertársunkat. Jóízű beszélgetések kerekednek ezekből a találkozókból, mely a kölcsönös adásról és kapásról egyaránt szól.
Nőnap alkalmából minden évben megköszöntünk néhány nőtársunkat apró ajándékkal, és néhány jó szóval is kedveskedünk nekik.
Részt vettünk korábban – és ha ismét meghirdetik – becsatlakozunk a TeSzedd mozgalomba, ám ettől függetlenül is szoktunk időnként szemetet szedni. Föld napi gyalogtúrákat szervezünk, hogy egyre jobban megismerjünk a minket körülvevő természet csodáit.
6. éve vagyunk tagjai a Legszebb Konyhakertek országos versenynek, több kocséri országos díjazott kertésszel is büszkélkedhetünk!
Ismeretterjesztő alkalmakat hívunk életre, melyek aktualitásokhoz köthetőek (pl: családtámogatások minél szélesebb körű megismertetése) vagy kulturális eseményhez (pl: könyvbemutató.)
Becsatlakoztunk a 10 millió Fa civil kezdeményezésbe, tavaly ősszel 100 vadkörte fát ajándékoztunk helyi lakosoknak, idén tavasszal 400 facsemete került a kertekbe, portákra ennek a programnak köszönhetően.
Évek óta megszervezzük a helyi Múzeumok Éjszakája programot, mely a legrégebbi programunk, és nagyon szívesen fogadják a helyiek. Ide már egyre többen érkeznek némi finomsággal, mondván ők már nemcsak kapni hanem adni is szeretnének ezekhez az eseményekhez valamit. Igazán megható! Hagyomány-ápolás céljából befőző napot szervezünk nyaranta, hogy tovább adjuk nagyanyáink tudományát.
Tagjai vagyunk a 72 óra kompromisszum nélkül – egyházi önkéntes akciónak, - így minden ősszel faluszépítő, környezetünket formáló programokat szervezünk (pl: temetői sírok rendbetétele
Mindenszentekhez közeledve, falevelek söprögetése a templom kertben). Itt kerül sor a legidősebb férfi, és legidősebb nő társunk bevonásával gyümölcsfák ültetésre is, melyek az adott év legifjabb szülötteinek háza elé ültetünk.
Tavalyi évben először rózsatöveket osztottunk, ennek keretében mintegy 400 tő szőregi rózsával gazdagodott a falu. A nagy sikerre tekintettel ezt a kezdeményezést évről-évre szándékunkban áll továbbvinni.
Évek óta becsatlakozunk az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjaiba, melyben igyekszünk apró kis gesztusokat gyakorolva meglévő tudásunkat fejleszteni, szerencsére a kocséri iskolások nagyon nyitottak erre az eseményre.
Évek óta tagjai vagyunk a Green Deependent Intézet által életre hívott E.On enerigaközösségek programnak is, amelynek szintén a lakossági szemléletformálás előmozdítása a célja.
Minden évben meghívunk kis községünkbe egy inspiráló, elismert embert, hogy a Kocsériak is töltekezni tudjanak általuk. Volt már vendégünk Endrei Judit, Vujity Tvrtko, dr. Zacher Gábor, és Jakupcsek Gabriella is.
Karácsony alkalmával néhány, nehéz körülmények között élő társunkat látogatunk meg, tartós élelmiszert és némi édességet adunk ajándékba, hogy meghitebbé tegyük ünnepüket.
A járvány megjelenésekor is igyekeztünk a tőlünk telhető módon segíteni. Kocséri jólelkű, önzetlen asszonyok segítségével több száz mosható, pamut maszkot tudtunk varratni majd ingyenesen szétosztani a lakosság körében.
Gondozunk több Hősi sírt - mely közül egy különös jelentőséggel bír számunkra - hiszen azt a néhai, idős Ézsiás Béla bácsi hagyta ránk. Ő maga átélte a II. világháború borzalmait, tanyájukon 1944. novemberében több katona esett áldozatul. Béla bácsi kamaszkorától szívén viselte a hős katonák sírjának ápolását, gondozását, majd ereje fogyatkozásával 2015-ben felkért erre minket. Azóta közakadakozásból a sírt felújíttattuk, majd egy megható ünnepség keretében katonai tiszteletadás mellett a helyi papunk Laci Atya megszentelte azt.
Természetesen nemcsak szervezünk, hanem örömmel csatlakozunk más által életrehívott eseményekhez is. Sütünk-főzünk, fesztiválra, ünnepségre járunk, igyekszünk minél több falusi, közösséget építő eseménybe becsatlakozni.
Nagy örömmel számolunk be e mellett Kocsérról elszármazott illetve Kocséron élő értékes emberek eredményeiről, munkásságukról, hogy minél többfelé jusson el jó hírük. Tesszük ezt helyi, térségi lapok hasábjain keresztül és facebook közösségi oldalon működő - majdnem 1000 fős tagsággal rendelkező csoportunk körében is!