Egy olyan szolnoki fiatal a Hét Önkéntese, akit a járvány sem tudott megállítani, az elmúlt évben is országos diáktalálkozót szervezett, a helyzetre való tekintettel online.

Veréb Benita Bella a Szolnoki Széchenyi István Gimnázium tanulója, és a megyei Diákönkormányzat vezetője. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Diákönkormányzattal 2018 nyarán ismerkedett meg, azóta oszlopos tagja a diákönkormányzatnak és a megye ifjúsági közéletének. A JNSZDÖK számára rengeteg lehetőséget kínált, több szerepkörben is kipróbálhatta magát. Több mint 2 éven keresztül viselte az alelnöki pozíciót és már fél éve ő az elnöke ennek az informális csoportnak. Ezalatt az idő alatt rengeteg képzésen és tréningen vett részt, ami hozzásegítette mai szakmai tapasztalatához és a személyisége fejlődéséhez is, hiszen nagyon fiatalon került bele a diákközéletbe.
Legfőbb missziója, hogy a megyében található iskolák, és azok tanulói között minél szorosabb kapcsolat létrehozását segítse elő, mivel szerinte egy közösség mozgatórugója a társas kapcsolatok minősége.
Ezekből már kideríthető, hogy egy nagyon extrovertált, társasági emberről van szó. Lelkesedésével a maximumot kihozva JNSZDÖK csapatából építik Jász-Nagykun-Szolnok megye közösségi életét. A Diákönkormányzati pályafutása során rengeteg programban vállalt önkéntes szerepet, így segítve az eseményt, vagy erősítette a szervezői csapatot.
2019 nyarán a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Hetényi Géza Kórház gyermek osztályának gyűjtöttek a diákönkormányzattal adományt játékok formájában. Az adománygyűjtés nagyon sikeres volt, a játékok mennyiségét tekintve, de neki inkább a boldog gyermek arcok adtak még több energiát a további munkájához. 2020. február 22-én megrendezte a JNSZDÖK az első Csillagok alatt megyei Diákbál névre hallgató eseményt, aminek közel 80 résztvevője volt. Az este folyamán és a későbbiekben is rengeteg pozitív visszajelzést kapott, így a 2. bálnak is tervben van a megrendezése. Úgy gondolja hagyománnyá kellene tenni, hiszen ez a bál elsősorban az alkoholmentes szórakozást hirdeti.
2018 óta elszánt önkéntese a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Sportnapoknak, ahova 300-400 diák szokott érkezni a 2 nap alatt. Mindig ott segít, ahol éppen szükség van rá, minden feladatot precízen végez el, hiszen nagyon maximalista. Mindig nagyon várja a nyarat, mert a képzések mellett ilyenkor szokott megrendezésre kerülni a Panyolafeszt, amit lehetőségei szerint a jövőben sem fog kihagyni egyik évben sem, mint segítő. Nagyon elragadta a kicsiny szabolcsi falu varázsa, és az ott élők kifogyhatatlan kedvessége és szeretete.
Bár az elmúlt egy év számára sem volt mindig kedvező a járványhelyzet miatt, úgy érzi, hogy ez nem állíthatja meg, hiszen az online tér rengeteg lehetőséget nyújt mindenkinek. Erre kitűnő példa, hogy március során megrendezett a JNSZDÖK egy Országos Diáktalálkozót internetes felületen, ami nagy sikernek örvendett, hiszen a résztvevők nagyon motiváltak voltak, így a továbbiakban az országos kapcsolatok is erősödni fognak, mind a szervezetek, mind a személyek között.