Kittit a Jászsági Fiatalok Önkéntes Csapat Egyesületének alapító tagja, vezetője jelölte a Hét Önkéntese címre. Tóth D. Csaba így ír kollégájáról, akivel már 7 éve dolgoznak együtt:
Egyesületünk súlyos beteg, fogyatékkal élő gyermekek, nehéz sorsú családok támogatásával foglalkozik. Annyiban különbözünk más szervezetektől, hogy mi pénzadományt nem fogadunk el, csakis tárgyi felajánlásokat. Például tartós élelmiszer, óvodai és iskolai fejlesztő eszközök, tanszerek, ruhák, tisztálkodási szerek. A Jászságban működünk, jelenleg 9 településen vannak tagjaink.
Kitti az egyesületünk Jászfényszarut képviselő tagja, egyben elnökségi tag is. Hihetetlen szociális érzékenysége által rendkívüli hatással van a helybéli lakosokra, idősebbekre és fiatalokra egyaránt, sokan példaképként tekintenek rá. Egy-egy jótékonysági akciónk, rendezvényszervezésünk alatt rengeteg embert, vállalkozót tud mozgósítani és önkéntességre buzdítani. Jótékonysági családi napok szervezésében, faültetéseknél, műanyagkupak gyűjtésben iskolákat,óvodákat, közintézményeket von be a jótékonykodásba olyan módon, hogy a megkeresett intézmények, vállalkozók nem kényszerből, hanem örömmel segítenek megvalósítani az álmait. Vendéglátásban dolgozik, sokszor emellett éjszakába nyúlóan intézi az adományok csomagolását, elosztását.
Lelkesedése, megbízhatósága az egyesületbe lépése óta töretlen. Több, mint 50 adomány átadáson van már túl, sokszor ezek nagyon megviselik a lelkét, de egyben hatalmas erőt is ad neki a folytatásra. Számos településen az ő kezdeményezésére vállalták kupakgyűjtő szívek legyártását és kihelyezését, amelynek eredményeként éves szinten több, mint 6 és fél tonna kupakot tudunk gyűjteni és az ebből befolyt összeget szintén jótékonysági célra ajánljuk fel.
Családja támogatására is számíthat az adományok tárolásában, kiszállításában. Testvére, Gábor is a csapat tagja. Tavaly decemberben velem együtt vehette át Szolnokon az ÖNKÉNTES TEVÉKENYSÉGÉRT 2020 díjat és a vele járó emlékplakettet.
Kitti egyik legfrisebb projektje az volt, hogy több csapattársával összefogva Jászfényszarun egy jótékonysági családi és sportnapot szervezett, ahol Exatlon versenyzők is ingyen vállaltak szereplést, versenyzést. A belépő pénz helyett tartós élelmiszer vagy tisztálkodási szer volt, amit a rendezvény végén személyesen adtunk át a Gyermekétkeztetési Alapítványnak.
Támogatott intézményeink közt szerepel az elmúlt évekből a Tűzoltó Utcai Gyermekklinika, a Gyermekétkeztetési Alapítvány, a Tábitha Gyermekhospice Ház, a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány, a Jászberényi Szent István Körúti Gyógypedagógiai Intézet és még sokan mások.